JOM HÁÁCMÁUT 5770 |
REFORM RABBIT KÉRTEK FEL A FÜGGETLENSÉG NAPI FÁKLYA MEGGYÚJTÁSÁRA JERUZSÁLEMBENIzrael Állam függetlenségének 62. évfordulóján, 2010 április 19-én a jeruzsálemi Herzl hegyen megrendezésre kerülő ünnepségen, a szokásokhoz híven 14 izraelit kérnek fel a függetlenség fáklyáinak meggyújtására. Történelmi jelentőséggel bír, hogy idén a reformzsidó irányzat egyik kiemelkedő alakja gyújthatja meg a fáklyák egyikét.
Richard G. Hirsch, a WUPJ (World Union for Progressive Judaism) egykori igazgatója és örökös tiszteletbeli elnöke, az izraeli reform mozgalom képviselői közül elsőként kapott ilyen megtisztelő állami felkérést.
A ma 83 éves Hirsch rabbi, a WUPJ ügyvezető igazgatójaként Jeruzsálembe helyezte a reform világszervezet központját, ezáltal is jelezve a progresszív zsidó irányzat tagjainak szoros kötődését Izraelhez és elkötelezettségét a cionizmus történelmi céljai iránt. Vezetésével 1976-ban a vallásos világszervezetek közül a WUPJ elsőként vált a WZO (Nemzetközi Cionista Világszövetség) tagjává.
2010 április 19-én az ARCÉNU Egyesület rendezésében a magyarországi reform közösség együtt emlékezik meg Izrael Állam függetlenné válásának 62. évfordulójáról a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség budapesti közösségi termében (részletek a "Programok" menüpontban olvashatók) |
| < Előző | Következő > |
|---|

