Beszámoló a 36. Nemzetközi
Cionista Kongresszusról és a zsidó vallási pluralizmus jelenlegi kihívásairól
2010. június 11-17. között egyesületünk elnöke, mint az ARZENU Reform- és Progresszív Cionista
Világszövetség kongresszusi képviselője, részt vett Jeruzsálemben a 36. Nemzetközi
Cionista Kongresszuson, melyet négyévente rendeznek azzal a céllal, hogy
megfelelő fórumot biztosítsanak az Izrael és a diaszpóra zsidóságát érintő
ügyek megvitatására. Az Arcénu Magyarország Egyesületet megfigyelőként és pótdelegáltként további két vezetőségi tagunk képviselte.
REFORM RABBIT KÉRTEK FEL A FÜGGETLENSÉG NAPI FÁKLYA MEGGYÚJTÁSÁRA JERUZSÁLEMBEN
Izrael Állam függetlenségének 62. évfordulóján, 2010 április 19-én a
jeruzsálemi Herzl hegyen megrendezésre kerülő ünnepségen, a szokásokhoz
híven 14 izraelit kérnek fel a függetlenség fáklyáinak meggyújtására.
Történelmi jelentőséggel bír, hogy idén a reformzsidó irányzat egyik kiemelkedő alakja gyújthatja meg a fáklyák egyikét.
Richard G. Hirsch, a WUPJ (World Union for Progressive Judaism) egykori
igazgatója és örökös tiszteletbeli elnöke, az izraeli reform mozgalom
képviselői közül elsőként kapott ilyen megtisztelő állami felkérést.
A demokratikus Izraelben
szó nincs apartheidről, és a sokat ismételgetett vád, miszerint Izrael
"apartheid állam" lenne, egyáltalán nem felel meg a valóságnak.
Goebbels óta tudjuk, hogy a sokat ismételgetett hazugságot előbb-utóbb
elhiszik a tömegek.
A dél-arikai APARTHEID
a bőrszín különbségén alapuló szegregációt (elkülönítést) testesítette
meg. Fehérek ("európaiak") és "nem-európaiak" (feketék,
színesek, keverékek, indiai malájok, és kínaiak) teljes szétválasztásást
jelentette.
Az izraeli miniszterelnök-helyettes felháborodott, amiért őrizetbe vettek egy tálitban imádkozó nőt a Siratófalnál.
Jerusalem Post
„A Siratófal nemzeti emlékhely, nem zsinagóga”, mondta Dan Meridor nemrégiben Tel-Avivban egy – a vallás és állam viszonyával foglalkozó – beszélgetésen, amelyen rabbik, valamint az amerikai és az izraeli Konzervatív Mozgalom vezetői voltak jelen.
Anat Hoffman letartóztatása világszerte felháborodást váltott ki a diaszpórában élő zsidók között, akik szerint ma Izraelben még nincs teljes vallásszabadság.
üdvözölte a hazatérő katonákat Netanjahu miniszterelnök
A Haitin missziót teljesítő katonákat állami ünnepség keretében fogadták a Ben Gurion repülőtéren. A miniszterelnök, a védelmi miniszter, és az Izraeli Védelmi Erők (CAHAL) vezérkari főnöke elismerő szavakkal méltatták a misszióban résztvevők teljesítményét.
Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter Budapesten
Larnaca mindössze harmincöt percnyi repülőútra van Tel-Avivtól. Avigdor Liberman szerint a Ciprushoz való földrajzi közelség is azt jelzi, hogy Izrael Európához tartozik. – Európai értékeket valló ország és a Közel-Kelet egyetlen demokráciája vagyunk, magas nemzeti jövedelemmel és életszínvonallal – hangoztatta a Népszabadságnak a zsidó állam Budapesten tárgyaló külügyminisztere és kormányfőhelyettese.
Az Arcénu Magyarország Egyesület szerint Izrael EU tagsága mint távlati célkitűzés nagy jelentőséggel bír, és feltétlenül támogatandó.
Fontos, hogy a megszülető palesztin állam demilitarizált legyen, és ne veszélyeztethesse Izrael Állam biztonságát. A szkeptikus megfigyelők szerint semmit sem szabad a véletrenre bízni. Csak és kizárólag Izrael Állam NATO és EU tagsága garantálhatja az ország határainak sérthetetlenségét, a rakétatámadások megszűnését.
„Nem tarthatom vissza Izraelt a végtelenségig” – figyelmeztette a Haaretz értesülése szerint Barack Obama novemberi kínai látogatása során Hu elnököt, kérve õt az Irán elleni szankciók támogatására. Az idézet – amelyet amerikai oldalról nem cáfoltak – akár az év mottója is lehetne. 2009 ugyanis a nagy halogatások éveként vonulhat be a történelembe. A világpolitika minden fõszereplõje lázasan igyekezett valami jelentõs eredményt felmutatni, ám megoldás szinte semmiben nem született. Barack Obama hazavihette ugyan a Nobel-békedíjat, ám ettõl a világ nem lett nyugodtabb.
A gödöllői gyár építése több fázisban történik, a termelés 2011 vége felé kezdődik.
Bővíti magyarországi tevékenységét a világ legnagyobb generikusgyógyszer-gyártója, a Teva: 65 millió euró (körülbelül 17,5 milliárd forint) értékű gödöllői beruházása eredményeképpen 260 új munkahely keletkezik - tudatta csütörtökön közleményben a magyarországi beruházásokat segítő ügynökség, az ITD Hungary a gyár alapkőletétele alkalmából. A gödöllői gyár építése több fázisban történik, a termelés 2011 vége felé kezdődik.